Furcsa levelet hozott a posta Gardézia egyes kalandorainak – egy exkluzív, VIP jegy a Testes Nimfára. Nosza, kalandra fel – mondja egy ősi gardéz mondás, így nem csoda, hogy Nabsirth kikötőjében sokan összegyűltek ezen a különös reggelen, hogy kihajózzanak a Nedves-tengerre Rodogra felé.

Hiába Nevani kapitány biztos keze, az a vihar, amibe a Testes Nimfa nem sokkal ezután keveredett, minden tengeri mosómedvén kifogott volna. Az utasok és a legénység nagy szerencséjére az orkán egy sziget partjaira mosta őket, ahol az első sokk után kiutat keresve, tervet kovácsoltak az összetört hajó pótlására és az utazás mihamarabbi folytatására. Klánokba oszolva mindenki neki is látott a neki kiosztott feladat elvégzésének, ki-ki ebédet vadászva, főzve vagy épp hajó alkatrészek után kutatva. A nagy kutakodás azonban nem vezet jóra – mondja egy másik ősi gardéz mondás, ami kalandoraink esetében is beigazolódott. 

Kentaurok ragadták el társainkat, akiktől csak bonyolult rejtvények megfejtése és tudásszomjunk bizonyítása révén szerezhettük vissza foglyaikat. Tanúságot téve rátermettségünkről nem csak Hupát és Rumpit kaptuk vissza, de a kentaurok barátságával és rokonszenvével, illetve Anonümeia történetével és térképével is gazdagabbak lettünk. Merthogy Anonümeiára vetett minket az ádáz vihar. Azt is meg tudtuk, hogy innen nem lehet ám holmi hétköznapi hajóval elcsónakázni, mert a sziget varázsereje minden rajta lévő élőlényt magához köt. Csak egy, a tenger fenekén mélyen fekvő varázstárgy segítségével épthetünk megfelelő hajót. A kentaurok minden információt kézségesen a rendelkezésünkre bocsájtottak, nemcsak a Gyöngyről, de arról is, hogy hogyan eszkábálhatnánk valamiféle kopoltyút magunknak a merüléshez. Ezen a ponton nem gyanakodtunk túláradó barátságukon, örültünk, hogy végre bajtársakra leltünk ezen a nyomorúságokkal teli napon. Takamaka felvetette, hogy jó lenne mélyebben tanulmányozni ezt a varázsköteléket, így ő elmélyült meditációba kezdett egy másik dimenzióban kutatva a sziget titkait, háth gyorsabban válaszokra lel, mint mi sóércre.

Másnap az ideiglenes kopoltyú (mert ez kell a víz alá merüléshez, ugye) hozzávalóinak nyomába eredtünk. Obeliszkek és víz alatti, vörös jeles majmok ábrái keresztezték az utunk a vulkán felé menet, ahol vulkáni sóércet szerettünk volna bányászni. Ismét idegenek, a Majmok népének területére tévedtünk, ahol nemcsak akaratlanul is háborgattunk egy szent zarándokhelyet, de elkeseredésünkben, hogy kijussunk a szigetről, ki is fosztottuk azt. Mit sem törődve a következményekkel, folytattuk utunk a csupasz kopoltyús csigák felé, akiktől sót és segítséget reméltünk, de csak harcot és haragot kaptunk. Végül két cuki csiga támogatásával kelepcébe csalva a csupasz kopoltyúsokat, sikerült meggyőznünk őket az együttműködésről és némi vulkán berobbantásért és örökös gyorsaságért cserébe elárulták, hogy hol találhatunk sóércet a varázslatunkhoz. Elégedetten tértünk vissza szedett-vedett táborhelyünkre, ahol hajónkat továbbépítve az aznap talált remek árbócrúddal, fejeztük be ezt a kalandokkal teli napot. Takamaka még mindig nem tért vissza.

Másnap azonban szörnyű ricsajra kellett ébrednünk – a Majmok Népe jött el hozzánk, hogy számon kérjen minket előző napi tetteinkért. Végül sikerült dűlőre jutnunk és a szállodájukban elvégzett munkáért és kényeztetésért cserébe megbocsájtottak nekünk. A wellnessezés közben megeredt a majmok nyelve és kiderült, hogy létezik egy térkép, ami talán elvezethet minket a varázslatos Gyöngyhöz. Széprenéz Máté, a galéria tulajdonos még mindig búsan lógatta az orrát miközben ezen tanakodtunk. Ekkor eszméltünk rá, hogy őt még nem igazán békítettük meg és két moszatlegyet üthetnénk egy csapásra, ha szerveznénk egy aukciót a galéria felvirágoztatására és eközben a borravalónak kapott kurkász valutából megvásárolhatnánk a fehér vászonnak álcázott térkép darabot. Így is tettünk. Az aukcióra eljött Anonümeia arisztokráciájának apraja-nagyja, de a vászon a miénk lett, így minden megvolt ahhoz, hogy alámerüljünk a Gyöngyért, Takamakát azonban még mindig hiába hívtuk.

Reggel, ahogy megbeszéltük, elindultunk felfedezni a tenger mélyét, de hamar egy felbolydult hal-óvodás csoportba ütköztünk. Mint az a nagy jajveszékelés közepette kiderült, nyoma veszett a kis krakennek. Kalandoraink, nem tudván mi tévők legyenek és mert a szívük a helyén volt, még ha az eszük nem is mindig, kibogozták a bonyodalmas óvoda-drámát és jutalmul egy remek előadást nézhettek meg, ami egy régi históriát mesélt el Anonümeia elsüllyedéséről. Ebből az éleseszű hajótöröttek ráeszméltek, hogy bizony a Gyöngy megszerzése nem lesz piskóta, olyan veszedelmek fogják útjukat állni, mint a SzikiSzekta és az ősi Kraken király. Ahhoz, hogy mindezekkel szembe tudjanak nézni, csak egy dolgot tehettek – ellátogattak a Tengeri Rókák vásárára, ahol alaposan felszerelkeztek és nekivágtak a veszélyekkel kikövezett ösvénynek. A SzikiSzekta próbáit ugyan kiálltuk, de a Gyöngyöt csak az kaphatta meg, aki igazán méltónak találtatik, ehhez pedig a Bírálat Útját is meg kellett járnunk. Az út végén az öreg Kraken király várt minket és hiába magyaráztuk neki, hogy szükség így, nemes szív úgy, a kraken hajthatatlan volt. Nem ismeritek a szigetet eléggé ahhoz, hogy megkapjátok a Gyöngyöt! – hajtogatta egyre, amit Ehh, heves lelkületű, szökött rab barátunk megelégelt és jól pofán öntötte a Kraken királyt egy álomfőzettel. Ekkor kitört a káosz, a társaság fele jajveszékelve átkozta Ehhet, a másik fele már szaladt is volna a Gyönggyel. Az álomfőzet hatása azonban nem tartott sokáig, a Kraken király ébredezni kezdett, harag izzott álomtól csipás szemében, így nem tehettünk mást, minthogy az életünket és utolsó esélyünket az elhajózásra mentsük. Úsztunk, ahogy a karunk-lábunk bírta és végül mindannyian épségben felértünk a felszínre. Vegyes érzelmekkel beillesztettük a nem túl nemes úton szerzett Gyöngyöt a hajónkba és azzal a reménnyel hajtottuk álomra a fejünket, hogy másnap végre elhagyhatjuk ezt az átkos szigetet.

De ahogy az egy átkos szigeten töltött kalandtól elvárható, másnap reggelre eltűnt a hajónk. Elkeseredésünkben barátainkhoz, a kentaurokhoz fordultunk, de üresen kongó falujukban csak egy pergamen fogadott minket, amiből kiderült, hogy végig az orrunknál fogva vezettek és Anonümeia történetének felét ügyesen eltitkolták előlünk. Most nem mennék bele a részletekbe, de a lényeg az, hogy Anonümeia elsüllyedése nem egy ártatlan földrengés következménye és a sziget sem csak egy sziget. A szívét loptuk el, ugyanis él. Így hajó és Gyöngy nélkül maradva, egy egész sziget dühével szemben kicsit elveszettek voltunk. De szerencsére a kentaurok végül mégis megkedveltek minket, így kusza rejtvények sorából kiderült, hogy Irritusz Mirritusz paktált le velük. Azonnal keresésére indultunk, s a laborjában rá is találtunk. Rövid, de annál gyanúsabb interakciónk során megbizonyosodhattunk róla, hogy ő ásta nekünk a gödröt, kezdve az ajándékjegyekkel, viharral és sziget méretű dühvel. Ezt nem hagyhattuk szó nélkül, de igen gyorsan eliszkolt és elementálokat fordított ellenünk. Minket viszont mindennél nagyobb kétségbeesés fűtött, így keresztül verekedtük magunkat az elememtálokon és a sziget elméjében végül utolértük ellenlábasunkat. 

Még ha Irritusz Mirrituszt le is győztük, Anonümeiát nem békítettük meg, egészen addig, amíg meg nem fejtettük titokzatos álmát, ami a múltat, a jelent és a jövőt mutatta meg nekünk. Anonümeia és a mi sorsunk összefonódott. A sziget látva jó szándékunkat és tiszta szívünket megbocsátott nekünk és feloldotta a mágikus kötést. Szabadon távozhattunk, de az elmúlt napok észveszejtő kalandjai, sikerei és galibái úgy összekovácsoltak minket, hogy már nem is akartunk annyira elmenni. 

Anonümeia még ezernyi titkot rejt, a letelepedő hajótöröttek pedig alig várják, hogy tovább írják a közös történetet.