Amikor Fungusz Funghi, Anonümeia sámánja segélykérő levelet írt, egyikünk sem habozott szeretett szigetünk segítségére sietni. A kentaurok által ellopott Gyöngy (ami ugyebár Anonümeia szive-lelke is egyben) Botália környékén tűnt fel és egy percet sem vesztegethettünk, nyomban a nyomába eredtünk.

Ismét hajóra szállva a kikötővárosba siettünk és hosszas nyomozás, kutakodás, kocsmákba beolvadás, na és egy jó adag békítgetés és hős-mentés (szívesen, Viza!) után kiderítettük, hogy a Gyöngy bizony a helyi maffia kezére került. Na de hogyan férkőzik be valaki a maffia kegyeibe? Milyen tárgyalási alapunk van egyáltalán? Hogyan tudnánk megküzdeni velük, ha arra kerül a sor?

Mit sem törődve a ránk esetlegesen leselkedő veszélyekkel jól ismert barátaink, a Sziki-szekta karavánjának segítségével eljutottunk a maffia főhadiszállásához. Illetve oda, amit mi annak hittünk, de a megadott helyen csak egy Galdit találtunk. Természetesen Gardéziában semmi sem az, aminek látszik, és ez ezerszeresen igaz, ha a maffiáról van szó. Bizonyítva szemfülességünk és furfangunk, egy ajtóval beljebb kerültünk és csavaros észjárásunknak hála Garbot, az alfőnököt is azonosítottuk, aki egy ördögi alkut ajánlott nekünk. Ha segítünk eltenni láb alól két hőst, akik a Galdi körül ólálkodnak, cserébe elintéz egy találkozót a maffia vezérével és végre a Gyöngy közelébe férkőzhetnénk. Gondolkodóba estünk, hiszen igaz gardéz polgárokként nem kenyerünk a vérontás, ugyanakkor ha nem sietünk, Anonümeia látja kárát. Végül a Galdi egyik dolgozója sietett segítségünkre, akit romantikus szálak fűzték a két hőshöz, Smith-hez és Smith-hez. Így megrendeztük az álcázott méregkeverést és a Galdi-napokat, ahol elhitettük Garboval, hogy valóban megtettük, amit kért. Estére ígérte a nagy találkozást Don Gambinoval. A Don nagylelkű ajánlatot tett nekünk – ha másnap estig visszaszerezzük a gyermekkori boldogságát, cserébe nekünk adja a Gyöngyöt.

Így aztán másnap elzarándokoltunk a Tyndall-kúriához, ahol ahogy már megszokhattuk kalandjaink során, hatalmas felfordulás fogadott minket. Eltűnt Buksi, és amúgy is, valaki kifosztotta a családi széfet. Így nem elég, hogy Gambino (eredeti nevén Tony Tyndall) boldogsága után kutakodtunk, kereshettük az elveszett végrendeletet is. Természetesen, rendes kalandor módjára meg is találtunk mindent és a Tyndall család is szívesen rendelkezésünkre bocsátotta a boldogságot jelképező tárgyakat egy apró emlékeztetőért cserébe. Ezután még egy varázsigével is megajándékoztak minket, arra kérve, hogy segítsünk a szegény kis Tonyn, akin egy jó ideje furcsa köhögőrohamok lettek úrrá. A kapott tárgyakkal és a mágikus ráolvasással felszerelkezve már semmitől sem félve indultunk Don Gambino elé, aki azonban őrjöngve fogadott minket, ugyanis a nap folyamán rájött a turpisságra és elkapta az egyik Smith-t. Hiába a napló és a plüss mackó, hiába a jószándékú ráolvasás, Don Gambino haragja elől meg kellett futamodnunk. Mit tehettünk, remélve, hogy a zűrzavarban Smith is sikeresen kiszabadult, a karavánunkhoz menekültünk és az éjszaka hátralévő részére őrséget állítottunk.

Ez másnap reggelig elég óvintézkedésnek bizonyult, de még mielőtt igazán megnyugodhattunk volna, bevonult a maffia színe-java és járóképtelenné tették Zeth-et. Ezt leszámítva sikeresen visszavertük a támadást egy ősi harcmodort használva, és reggelizni kezdtünk. Ekkor ért minket a második támadás, a maffia elragadta Frapát és Funghit. Így késlekedés nélkül elindultunk oda, ahol legutóbb láttuk Don Gambinot és bandáját. Csak egy sietve elhagyott és kissé feldúlt főhadiszállást találtunk, ahol a kirakós darabjait összerakva megtaláltuk a maffia igazi fészkét. Továbbmenetelve végül elértünk egy kies pusztába, ahol bár csapdát sejtettünk, halált megvető bátorsággal barátainkhoz rohantunk és bár a maffia körbevett minket, végül ismét győzelmet arattunk felettük. Az egyetlen probléma az volt, hogy a Don a Gyönggyel már megint meglógott előlünk. Balsejtelmünk, hogy ebben az állapotban a maffia főnöke bármire képes a lassan magához térő Garbo is megerősítette. Garbo segítségével azonban rájöttünk, hogy a ráolvasást végig rosszul csináltuk, így újabb lendületet nyerve és Zeth életét féltve a Don után indultunk, vissza a táborunkba. Még épp időben értünk a helyszínre, hogy megállítsuk a maffavezér ámokfutását és levéve róla az átkot arra is fény derült, hogy nem saját akaratából tevékenykedett. A köhögőrohamok és a hőslista gyanúsan egy újabb ellenfél irányába mutatnak, akinek valószínűleg tavalyi hajótörésünkben és a kentaurok árulásában is benne lehetett a keze. De ez már egy másik történet, aminek a végkifejletét még szorgosan írjuk. Ami biztos, hogy a sötét elfeknek és hathatós ügyvédi tevékenységünknek hála Tony (vagyis Don Gambino) elnyerte méltó büntetését és Anonümeia is visszakapta lelkét, a Gyöngyöt.